2012. október 24., szerda

Hisztimese



Egy délelőtt az óvoda udvarán hatalmas felfordulás támadt! A gyerekek veszekedtek, kiabáltak, verekedtek sikítoztak. Mindenki valami rosszaságot csinált. Nem értette senki, hogy mit történt ezekkel a kedves, aranyos, szeretnivaló jó gyerekekkel.
Mindenki tanácstalanul figyelte őket, kivéve egy ember, a Béke Őre!
A Béke Őre a világ legmagasabb hegyén lakik. Onnét figyeli, őrzi a békét. Ezen a reggelen, amikor belenézett a szuperszónikus mindentlátó távcsövébe egyből észrevette, hogy itt bizony nagy baj van!
Azonnal rohant is a raktárba a felszereléséért. Van neki parittyája, zsákja, lufija, vizipisztolya, hálója. Csomó hasznos eszköz! Ma, mivel nagy volt a baj egy csúzlival kilőtt egy nagy zsákot! Sajnos a lufik kevésnek bizonyultak volna.
A hiszti ellenzék a fénynél is sebesebben ért oda a gyerekekhez. Az idő pedig abban a pillanatban megállt! Mindenki mozdulatlanná vált. A hiszti abba maradt. A gyerekek körbenéztek és látták, hogy mindenki milyen csendbe van... és hogy ez milyen jó!
Az egyik kisfiú, aki eddig dúlt-fúlt mérgében szólalt meg először:
- Gyerekek! Itt valami történt.... Nézzétek itt egy zsák és még üzenet is van hozzá! Mindenki dobja bele a dühét, a mérgét és ha kész dobjátok vissza nekem! Előre is köszönöm! Aláírás a Béke Őre.
Hűha ideje szót fogadni határozta el Duli-Fuli.
- Nesze te zsák! most már nem dúlok, fúlok! úgyis hiába nem érek el vele semmit. Csak még jobban belefáradok. Nekem ez nem kell!
Aztán jön Sikítozó Kata is. 
- Tessék zsák itt van a sok sikításom is! Már belefájdult a saját fülem, mindjárt megsüketülök és a torkom is fáj már. Neked adom, vidd messzire! Én inkább énekelni szeretnék.
A következő Karate Béla.
- Én beledobom a verekedést! Meguntam már. Minden gyerek fél tőlem, senki sem akar velem játszani. El sem hiszitek milyen fárasztó ez a sok verekedés! Már izomlázam van tőle. Én inkább veletek szeretnék focizni.
A zsák egyre- egyre növekszik, de még van benne hely, jön is gyorsan Csúnyán beszélő Miska.
- Ezeket a csúnya szavakat a legaljára dobom. Én okos, kedves gyerkőc vagyok. Nem akarok másokat megbántani, csúfolni ezekkel a ronda szavakkal. El is felejtem az összeset!
Dobáló Jancsi is jelentkezik, Ő egy határozott mozdulattal dobja bele ezt zsákba.
- Nem akarok többet dobálni, mások játékát tönkre tenni. Inkább építeni szeretnék egy szép legóvárost. Egyáltalán nem élvezem, hogy dobálok.

A gyerekek szép sorban belerakták a mérgüket a zsákba, senkinél sem maradt semmi. Amikor az utolsó apróság is végzett közösen jól bekötötték a zsák száját, nehogy valami is ott maradjon velük, majd egy nagy csúzlival visszalőtték a Béke Őrének a legmagasabb hegyre! Abban a pillanatban pedig, hogy a zsák elrepült  a gyerekek dühe is elszállt. Varázs ütésre!
A Béke Őre amit megkapta zsákot kipukkasztotta, hogy szikrája se maradjon ezeknek a rosszaságoknak.
Az idő ekkor indult el.
Az ovisok csodásan érezték magukat! Nem volt senki sem dühös, vagy morcos.
Mindenkinek csak úgy csillogott a szeme a szeretettől. 
Az óvónénik is meglepődtek, hogy itt valami történhetett, de hogy vajon mi, nem tudták. A gyerekek pedig nem árulták el a titkot.
De azt megjegyezték egy életre, hogy ha kicsit is bosszúsak csak egy zsákba kell dobni a dolgot, vagy felkötni egy lufira, vagy csak beledobni egy pohár vízbe és a Béke Őre elviszi.
Ezután, ha voltak is viták, veszekedések a gyerekek közt, szempillantás alatt megbeszélték és játszottak tovább a legnagyobb egyetértésben.