Bosszankodó Mackónak

Egy szép napsütéses napon Mackó bal lábbal ébredt. A mackók nagyon keveset alszanak és reggel mindig összekeverik a lábukat nagy zavarodottságukban, mindig figyelnek, hogy jobb lábbal keljenek, de néha sajnos olyan álmosak, hogy bizony elhibázzák az első lépést.

Ezen a csodás novemberi napon is ez történt Mackó barátunkkal.

Mackó megitta a reggeli medvebogyószörpét, amitől valamilyen szinten felébredt, de csak koválygott a rengetegben egész reggel.

Elment, hogy találkozzon a többi Macival, akik mindenféle bugyuta munkát találtak ki neki. Semmi élvezet nem volt benne.

Ahelyett, hogy mézet nyalogatott volna Mackólánnyal, gyűjtögetnie kellett sok mindent.

A Mackók vezére egy hatalmas Medve, aki még Mackónál is nagyobb volt, kitalálta, hogy gyűjtsenek össze szép színes faleveleket, mindenféle magvakat, gesztenyét, mogyorót, ezeket rendezzék kupacokba és tegyék a barlang mélyébe.

Ez a feladat unalmas volt, egyik falevél a másik után! A többi Maci is unottan sétálgatott a Napsütésben és nézegette a leveleket. Nagyon sokat összeszedtek és odavitték Medvének.

Medve erre újabb feladattal állt elő, szedjék szét a leveleket színek szerint, hát ez már nagyon nem tetszett senkinek.

Nem mertek azonban szembe szállni a Medvével, tartottak a haragjától.

Mackó csak mormogott és bosszankodott. Nem győzte a faleveleket rugdosni. Semmi nem tetszett neki ma.

Egyszer csak megjelent Mackólány is, aki egyből észrevette, hogy itt valami nincs rendben. Kifaggatta Mackót, hogy mi bántja oly nagyon. Mackó duzzogott és nem nagyon akart válaszolni, de csak elmondta, hogy ez micsoda butaság.

Mackólány jót nevetett magában rajta és megkérte Mackót, hogy hadd tartson vele. Mackó nagy nehezen megengedte, bár most legkevésbé sem volt kedve még Mackólányt is hallgatni.

Elindultak hát mivel közben Medve kitalálta, hogy neki egy csodás sárgás-pirosas nagy falevél kell.

Mackó morgott-és morgott. Ahogy ballagtak Mackólánnyal egymás mellett Mackólány csak áradozott arról, hogy milyen szépen süt a Nap, milyen pompás színekben úszik az erdő, hogy milyen csodásak a levelek. Mackó körbenézett és rájött, hogy tényleg milyen szép, ahogy a Nap átsüt egy levélen. Erről tanakodtak Mackólánnyal, aztán Mackólány meglátott egy nagy hallom levelet és fogta és váratlanul leteperte Mackót. Mackó nagyon dühöngött eleinte, de aztán  rájött, hogy ez milyen jó, csak itt hemperegni a falevelek között, feküdni a földön Mackólánnyal és nézni a leveleket, a napot, hallgatni a madarak csicsergését míg lehet.

Miután kipihenték magukat tovább mentek és keresték a levelet. Medve a legtökéletesebb levelet kereste, de Mackólány elmagyarázta neki, hogy nincs legtökéletesebb levél, mert mindegyik szép, mindegyikben lehet találni valami harmóniát, amit a természet alkotott.

Sokat gyűjtöttek. Medve elé vitték őket, Medve nem találtam meg, amit keresett.

Mackólány azonban addig-addig mondogatta Mackónak, hogy vigyék haza, hogy Mackó belement, habár elképzelni nem tudta, hogy mit akar ezekkel Mackólány kezdeni.

Mackólány mindig meglepte Mackót, tudta, hogy Mackólány milyen vidám és mindig valami butaságon töri a fejét, de azt hogy min, azt sohasem tudta.

Mackólány is nagyon jól ismerte már Mackót, aki nagyon tud duzzogni és bosszankodni, de a végén mindig meglágyul a szíve.

Nagy szíve van ám neki nagyon. Nagyon aranyos is tud lenni, ha akar. Mindig szabályok között él és nem nagyon szereti őket megszegni, de ha ezeket elfelejti egész vidám Mackó lesz belőle.

Szóval ahogy hazaértek Mackólány megkérte Mackót, hogy segítsen neki, mert azt találta ki, hogy a csodás levelekkel kidíszíti a barlangjukat, ahol téli álmukat alusszák majd, ahová visszatérnek.

Volt itt mindenféle levél sárga, barna, kicsi, nagy, pirosas, egészen vörös levél. Mackó pedig segített és szépen kompozíciókat alkottak a falakra. Estére egy csodás élettel teli világos barlangjuk lett.

Mackó ekkor jött rá igazán, hogy Mackólány egy nagy kincs, aki vidámságot visz az életébe és felvidítja bármilyen rossz kedve is legyen és hogy milyen fontos is ő Mackólánynak.

Egy másik fontos dolgot is tanult, hogy bosszankodással nem lehet elérni semmit maximum, hogy felidegesíti saját magát. Meg kell tanulni mindennek a jó oldalát nézni és akkor valahogy elviselhetőbb lesz a nap.

A barlang gyönyörű lett! Még a nagy Medve is átment megnézni, mikor híre ment az erdőben. Mindenki megdicsérte új otthonukat.

Mackónak és Mackólánynak pedig mindig eszébe jutott a hideg, esős, ködös téli estéken az a délután mikor a szikrázó napsütésben összeszedték ezeket a csodás leveleket, amelyek életük részévé vált.